A tudósok reométerrel próbálták mérni mind a krém nélküli csokoládékeksz mechanikáját, mind a tejjel való kölcsönhatását. A készülékre egyes kekszeket erősítettek, és alacsony zsírtartalmú (1%-os) tejjel öntötték fel. A kekszek gyorsan átnedvesedtek és egy perc múlva szétmorzsolódtak. A szerzők feltételezték, hogy kell lennie egy „arany középútnak” a kekszek tejbe merülése és a túl nedves és széteső kekszek között. A magasabb zsírtartalmú tejjel végzett kísérletek megkönnyítették ennek a zónának a megtalálását, mivel a tejszárazanyag eltömítette a keksz pórusait, ami a folyadék lassabb felszívódását eredményezte.
Végül a csapat kifejlesztette saját, 3D nyomtatóval kinyomtatott „Oreométerét”, amely alkalmas iskolák és otthoni laboratóriumok számára, mivel a tudományos reométerek drágák. A kekszeket két, gumiszalagokkal működtetett szorítóban rögzítették. A két szimmetrikus „zár” valamelyikébe ezután szabályos érméket indítanak be, ezáltal pontosan adagolt erővel nyomatékot építve fel. A mulatságos eszközzel végzett kísérletek eredményei hasonlónak bizonyultak a laboratóriumi reométerhez.